Együttműködési lehetőségek
Az E.ON Hungária csoport Magyarország egyik legnagyobb vállalatcsoportjaként az áramellátás több területén is szolgáltatást nyújt az Önkormányzatoknak
A Társaságcsoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. az elosztó hálózat tulajdonosaként több szálon is kötődik az Önkormányzatokhoz, ennek megfelelően a minőségi partnerségi kapcsolat kialakítása és ennek ápolása kiemelten fontos számunkra. A közcélú hálózat a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően elsősorban közterületen, többnyire önkormányzati tulajdonú területen helyezkedik el. A szolgáltatásunkat igénybevevő lakosság és vállalatok, az Önkormányzatoknak is kiemelt partnerei, ezért a tevékenységünkkel kapcsolatos igényekről, észrevételekről Önök is kapnak információkat. Végül, de nem utolsó sorban a Polgármesterek saját településükön és regionális szinten betöltött szerepükkel fontos motorjai a gazdasági fejlődés élénkítésének, így a fejlesztések megvalósítása közös érdekünk.
Az ELMŰ Hálózati Kft. a fentebb említett okok miatt szeretne proaktívan kapcsolatokat kiépíteni az Önkormányzatokkal, ezáltal is növelve az ügyfeleink elégedettségét és tovább támogatva a települések fejlődését.
Ezen rövid tájékoztatással fel kívánjuk venni Önnel a kapcsolatot, illetve ezzel is tovább kívánjuk javítani az egymás közötti információáramlást.
Mint ahogy az Önkormányzatnak, az ELMŰ Hálózati Kft.-nek is fontos a települések folyamatos fejlesztése
Az ELMŰ Hálózati Kft. a közös célhoz az üzembiztonság növelésével, a lakossági és üzleti fogyasztók, mind magasabb szintű ellátásával járul hozzá.
Az ELMŰ Hálózati Kft. több milliárd forint értékben saját forrásából folyamatosan újítja, javítja hálózatát, ezzel is biztosítva a megfelelő szolgáltatási színvonalat. Településfejlesztésre az Önkormányzatok által elnyerhető források több formában is rendelkezésre állnak. Amennyiben forrásainkat összehangoltan és együttműködésben használjuk fel, a lakossági és üzleti igények (mind az energiaellátás, mind a település-fejlesztés, vagy akár az épített környezett megjelenését tekintve) még teljesebben kielégíthetőek. Az ELMŰ Hálózati Kft. ebben kínál partnerséget az Önkormányzatoknak azzal a céllal, hogy a települések minél élhetőbbek legyenek, a régiók pedig minél jobban fejlődhessenek, munkahelyeket teremthessenek.
Az Önkormányzat részéről érkező hálózati eszközök átalakításával és/vagy áthelyeztetésével járó megkeresések (közműkiváltások) kezelése számunkra kiemelten fontos, melyre külön eljárásrend alapján történik a megvalósítás koordinálása.
Amiben mi az Önkormányzat rendelkezésére tudunk állni:
- segítség a beruházások előkészítésében;
- rugalmas, egyedi igényeknek megfelelő szerződéses konstrukciók;
- személyre szabott, közvetlen ügyintézés;
- amennyiben a finanszírozási szabályok korlátozzák a beruházás során létrejött eszközökkel történő rendelkezést (pl. elidegenítési tilalom), annak kezelése;
- közös finanszírozási lehetőségek keresése.
Fontos információ:
Amennyiben az Önkormányzatnak hálózatot érintő fejlesztési elképzelései (különösen az állami támogatással vagy EU-s forrásból megvalósuló fejlesztések) vannak (akár az elkövetkezendő 2-3 évben is), feltétlenül javasoljuk, hogy még a tervezés fázisában vegye fel a kapcsolatot az ELMŰ Hálózati Kft-vel, hogy a beruházásokat a hatályos pénzügyi és számviteli szabályoknak megfelelően tudjuk összehangolni és lebonyolítani. Kérjük azt is vegyék figyelembe, hogy a hálózatlétesítés átfutási ideje az engedélyezési eljárások lefolytatása miatt a szerződéskötéstől számítva hozzávetőlegesen egy év.