Hazai medencében szurkolhatunk vízilabda-válogatottjainknak

 
 
 
 
 
 
Hazai medencében szurkolhatunk vízilabda-válogatottjainknak
 
 
 

A magyar férfi vízilabda-válogatott 2022. január 18-án, kedden megkezdi szereplését az idei világliga-sorozatban: a győri Aqua Sportközpontban 18 órakor kezdődő mérkőzésen Montenegró együttese lesz az ellenfél. A női válogatott február 22-én Budapesten, a hollandok ellen játssza majd első mérkőzését a sorozatban.

„Az E.ON Hungária Csoport és a Magyar Vízilabda Szövetség együttműködését jó ideje példaértékűnek nevezhetjük, büszkék vagyunk erre a kapcsolatra. Mindkét válogatottunk sikeres szerepléssel öregbíti a magyar sport hírnevét, csapatainkban a fiatalok elé állítható példaképek játszanak, bízunk benne, hogy a 2022-es esztendőben is közösen ünnepelhetjük őket”
– fogalmazott Vári Attila, az MVLSZ elnöke.

Mind a férfi, mind a női pólócsapat világliga-útját végigkíséri a Magyar Vízilabda Szövetség 2014 óta kiemelt támogatója, a 2021/2022. évi Magyarországon megrendezett FINA Férfi- és Női Világliga-mérkőzések hivatalos partnere, az E.ON Hungária Csoport.

Az E.ON Hungária Csoport számára a vízilabda mellett kiemelten fontos a jövő generációjának támogatása, ezért különösen örülünk annak, hogy az idei világligában a fiatal magyar játékosok is megmutathatják majd a tudásukat. Ez nemcsak számukra nagy lehetőség, de azoknak a gyerekeknek is hatalmas motivációt adhat és példát mutathat, akik érdeklődnek a vízilabda iránt. A mérkőzések közösen átélt izgalma mellett emiatt is támogatjuk elkötelezetten a magyar vízilabdasportot már nyolcadik éve” – mondta Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.

A világliga európai férfi döntőjére április 14-e és 16-a között kerül majd sor Budapesten.

 
 
 
Hazai medencében szurkolhatunk vízilabda-válogatottjainknak