Ma már biztosan tudjuk, mert láttuk és megtapasztaltuk, hogy összefogással jelentős eredményeket érhetnek el azok az iskolai vagy óvodai közösségek, akik igazán tenni akarnak a fenntartható jövő megteremtéséért. Értük, zöld ötleteik és céljaik megvalósításáért hoztuk létre a Föld bajnokai pályázatunkat, mellyel a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez szeretnénk szakmai és anyagi támogatást adni. 2023-ban 14 győztes intézmény már bebizonyította, hogy példaértékű ötleteik új utakat nyitnak az intézményi zöld programokban úgy, hogy lelkesedésük, tenni akarásuk az őket körülvevő közösségre, akár egy egész városra is hatással lehet.
A Föld bajnokai pályázatot 2024-ben is meghirdettük, a pályamunkákat április 5-éig lehetett beküldeni. A szakmai zsűri kiválasztotta a legjobb 22 pályázatot, amelyek közül a közönség kiválaszhatja a kedvencét.
Látogasson el az E.ON Facebook oldalára és egy lájk megnyomásával szavazzon a legjobbnak ítélt programra. A legtöbb lájkot szerző óvodai vagy iskolai pályázat automatikusan bekerül a Föld bajnokai program nyertesei közé és támogatást kap fenntarthatósági programja megvalósításához.
A közönségszavazás június 6-a, 11 órától, június 21-e 11 óráig tart. Az eredményt a Facebook oldalunkon tesszük közzé június 21-én.
A Föld bajnokai díjra 2024-ben is a környezetvédelem terén formabontó, újító, trendteremtő iskolai és óvodai pályázatokkal lehetett. Olyan megoldásokat, új közösségi megmozdulásokat szeretnénk támogatni és bemutatni, amelyek a gyakorlatban is működnek, a díjjal pedig lehetőség nyílik megvalósításukra. A pályázat nyerteseinek jutalma zöld ötleteik megvalósulása mellett, hogy más kisközösségeket is zöld cselekedetekre ösztönözhetnek.
A 2024-es Föld bajnokai pályázat nevezési határideje 2024. április 5-e volt, jelenleg a közönségszavazási szakasz zajlik. A kedvencére a Facebook oldalunkon tudja szavazatát leadni június 21-éig.
A maximálisan megpályázható összeg 2,5 millió forint. A nyertesekről a zsűri és a közönség hoz döntést június 21-éig. A sajtónyilvános ünnepélyes díjátadót várhatóan október 4-én, pénteken tartjuk.
Miért érdemes jelentkezni a Föld bajnokai pályázatra?
Beszéljenek erről helyettünk a 2023-as nyertesek!