Folytatódik a vezetékek rekonstrukciója – idén is nagy volumenű beruházásokat végez az E.ON Pécsen

2018. június 06.

 

Üzembiztonság, a lehető legkevesebb szolgáltatásszünet, az újonnan jelentkező energiaigények maradéktalan kielégítése – ezek a célok vezérlik az E.ON csoport hálózati elosztó társaságait. 2018-ban közel 70 különböző pécsi fejlesztés várható, villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban az energiavállalat. A munkálatok márciusban kezdődtek és több, mint 800 millió forint értékben valósulnak meg.

 

A vállalatcsoport Baranyában 5000 km hosszú áram-, és 3200 km gázhálózati vezeték üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 1600, illetve 565 km Pécsett működik. Annak érdekében, hogy a meghibásodásokat megelőzzék, a szolgáltatás biztonságát fenntartsák, a hálózati infrastruktúra fejlesztése folyamatos. A nagyszámú beruházás összehangolása Pécs Megyei Jogú Város városüzemeltetési szakembereinek és az E.ON mérnökeinek napi szintű együttműködését igényli.

 

„A korábbi évekhez hasonlóan az E.ON ismét számos beruházást végez a városban. A fejlesztések alapos előkészítése és összehangolása továbbra is kiemelt célunk. Ennek kulcsa a jól előkészített, egyeztetett munkavégzés, a hatékony együttműködés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az E.ON-nal sikeresen tudunk együttműködni annak érdekében, hogy előzetes tájékoztatással, a munkálatok lehető leggyorsabb lebonyolításával a beruházások a lehetséges legkisebb fennakadást okozzák a város életében. Elkötelezettek vagyunk ennek a jó gyakorlatnak a folytatásában.” – mondta el Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere.

 

Elsősorban a földgáz-vezetékek cseréje kapcsán kell majd időszakos forgalmi rend változásra számtani, de ez alatt az idő alatt is biztosított lesz a gázszolgáltatás. Mindössze az ún. átkötés idejére – ami néhány órás időintervallumot jelent – szünetel majd a földgáz-szolgáltatás. Ennek időpontjáról az érintettek szórólap útján előzetes tájékoztatást kapnak majd.

 

Pécs Megyei Jogú Város és az E.ON közös célkitűzése, hogy a fejlesztések megvalósítása során a város lakosságát a lehető legrövidebb ideig zavartassa, ezért a beruházások ütemekre bontva valósulnak meg. Egy-egy vezetékszakasz cseréjét teljes burkolat helyreállítás követi, ezt követően kezdenek neki a szakemberek egy újabb szakasz bontásának. A munkálatok elvégzését követően az E.ON minden esetben gondoskodik a felbontott burkolat helyreállításáról, a környezet rendezéséről az eredeti állapotnak megfelelően. A beruházások során az elérhető legmodernebb technológia kerül beépítésre.

 

„Biztonság – továbbra is ez az elsődleges szempontja annak a folyamatos és tervszerűen végzett beruházássorozatnak, melynek keretében folytatódik Pécs és Baranya megye gáz- és áramhálózatának megújítására. A célunk a megelőzés – még azelőtt hajtjuk végre a berendezéseink, hálózatunk megújítását, hogy az üzemzavarok száma növekedni kezdene.

Partnerség – ez pedig a hitünk szerint legmegbízhatóbb formája az együttműködésnek. Folyamatos és közvetlen kommunikáció mentén, párbeszédre alapozva dolgozunk együtt, hangoljuk össze tevékenységünket annak érdekében, hogy vállalásainkat a lakosság, és minden érintett számára a legjobb tudásunk szerint teljesítsük.

A rekonstrukciók végrehajtását követően újabb évtizedekig biztonságos és zavartalan energiaszolgáltatásra adnak majd lehetőséget a cserében érintett hálózatszakaszok.” – mondta el Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., és az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója.

 

Az első beruházások márciusban indultak. Többek között a Nagyhidi és a Basamalom utca vonalában futó földgáz gerincvezeték cseréje történik meg, de hasonló munkálatok várhatóak a Tiborc utca, Egres utca vonalában is. A város 50 pontján kerül sor fogyasztói főelzárók cseréjére – ezek üzemzavar esetén gyors beavatkozásra adnak lehetőséget. A Magyarürögi úton a nyár folyamán egy új nyomásszabályozó állomást telepítenek a szakemberek.

Nagy számú leágazó-vezeték csere valósul meg a városban az idei évben. Ezek közül az egyik legkritikusabb területen, a szűk, ám jelentős forgalmú Felsőmalom utcában a napokban fejeződnek be a munkálatok. Hasonló rekonstrukcióra kerül sor a nyár folyamán a Majorossy, a Citrom, a Losoncz, a Törekvés és a Wass Albert utcákban is.

 

A fejlesztési és rekonstrukciós munkák tervezésekor az elmúlt évihez hasonlóan hangsúlyt kapnak a közvilágítást érintő beruházások is. Elsőként a Kolozsvár utcában, majd az Engel János utcában cserélnek közvilágítási kábeleket a szakemberek.

 

A közvilágítási beruházások mellett továbbra is hangsúlyosak azok a fejlesztési, karbantartási munkák, amelyekkel az ellátásbiztonságot tudja a társaság továbbra is biztosítani, növelni. Az áramszolgáltatás zavartalansága érdekében a Malomvölgyi út egy zöldterületben futó nagyobb szakaszán és a Kis Flórián és Papnövelde utcában a járdákban futó középfeszültségű vezetékeket cserélik majd ki a szakemberek. Szintén az idei évben kerül sor a Mathiász utca kisfeszültségű kábelhálózatának átépítésére is. A szomszédos Vadász utcában pedig a transzformátor állomás cseréje valósul meg.

 

Emellett az újabb igényeknek megfelelve, többek között a Déli Ipari Parkban, a Bőrgyár környékén, a Mohácsi úton és a Megyeri úton zajlanak majd fejlesztések, melyek elsősorban az újonnan jelentkező energiaigények maradéktalan kielégítését szolgálják. Ezeken a területeken új középfeszültségű kábelhálózat kiépítésére és transzformátor állomás létesítésére kerül sor. Nemrégiben a Damjanich utcában is egy ilyen fejlesztés fejeződött be.

 

A szolgáltató a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, változatlanul, 15 nappal az üzemszünettel járó beruházások előtt írásos tájékoztatást küld minden érintettnek. Ezen felül a forgalmi rend változással, útfelbontással járó beruházásokról, azok megkezdése előtt a sajtón keresztül részletes információt nyújt a társaság a legszélesebb körű tájékoztatás érdekében. A kivitelezéssel járó esetleges átmeneti kellemetlenségek miatt a vállalat kéri ügyfelei és az érintett lakosság megértését, amit előre is köszön.