Energiatudatos otthonok járvány idején: az EnergiaKözösségek megmutatták, akár karanténban is zöldülhet a háztartás

 
 
 
E.ON Túzokvédelem - Nagy Géza
 
 
 

2020.10.05

A GreenDependent Intézet szeptember 16-án tartotta meg a júniusban elmaradt E.ON EnergiaKözösségek verseny 6. évadának záró díjkiosztó rendezvényét. A programon a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat jutalmazták. A szervezők külön oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazták a legjobb „zöld járvány történetek” összegyűjtőit is, vagyis azokat a közösségeket, akik a karanténban is kitartóan és kreatívan folytatták a zöld életmódot és takarítottak meg energiát.

Az idei versenyt a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet rendhagyóvá tette, hiszen a résztvevő családok szinte a verseny felét házaikba, lakásaikba szorulva töltötték. Az otthoni oktatás és munkavégzés, illetve az, hogy a szabadidő is nagyrészt a négy fal közé szorult, szintén befolyásolta a megtakarítás lehetőségeit. Azonban ez nem szegte kedvét a családoknak, és a váratlan, kezdeti nehézségeken átlendülve bizonyították, hogy a karanténban is zöldülhet a háztartás, sőt, csökkenhet az energiafogyasztás.

Idén az első helyezést a Bolygóvédők energiaközösség szerezte meg 20,07 százalékos megtakarítással és a kreatív feladatok megoldása során elért 98 százalékos eredménnyel. A csapat 8 pestszentlőrinci, már zöldülő életmódot folytató kisgyerekes családból szerveződött. Második lett az Életet a Földnek közösség 15,03 százalékos megtakarítás, 90 százalékos kreatív feladat megoldással. A csapat 10 gödi, hasonló gondolkodású, Földet szerető háztartásból állt össze. A harmadik pedig az ENJO csapata lett, 16,7 százalékos megtakarítással, 73 százalékos kreatív feladatok során elért eredménnyel. A közösség 8, vegyesen kisteleki és budapesti családból alakult meg, Ausztriában élő koordinátoruk vezetésével. (A közösségek beszámolói a linkekre kattintva megtekinthetőek.)

 
 
 

Nem csak a verseny, a záró rendezvény is rendhagyó formában valósult meg idén. A helyszínen - a szokásos 100-120 fő helyett, rendhagyó módon, a járványhelyzetre való tekintette, a biztonságot szem előtt tartva, mindössze 35-en gyűltek össze a koordinátorok, résztvevők és előadók. De hogy minél több család bekapcsolódhasson a program zárásába és a közösségek ünneplésébe, a rendezvényt élőben, a Facebookon is közvetítették.

A záró rendezvényen a résztvevőket Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte. Pál Norbert immár 5. alkalommal nyitotta meg a díjkiosztó rendezvényt. Négy sikertényezőt emelt ki, amelyek miatt az E.ON fontosnak tartja, hogy támogassa a programot. Először is, a program közösségi tanulást tesz lehetővé, amelynek keretében a közösségek egyrészt az egyes családok között, kisközösségi szinten, másrészt a képzések és záró rendezvény keretében egymástól is tanulnak. Fontos az is, hogy olyan változásokat népszerűsít a program, amelyeket bárki meg tud otthonában valósítani a saját tempójában és saját háztartásához igazítva a tennivalókat. Ez egyben a harmadik lényeges tényező is: az E.ON EnergiaKözösségek nem írja elő, hogy ki pontosan hogyan változzon. Eszközöket, tippeket és támogatást nyújt a résztvevőknek, melyekkel belátásuk szerint élhetnek. Végül, a változtatás, változás eredményét a résztvevők egyből láthatják a mérőórák leolvasása és az online kalkulátor segítségével számszerűsítve is.

Ezt követően a program védnöke, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes üdvözölte a közösségeket. Hangsúlyozta, hogy a klasszikus „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szemlélet fényében mennyire fontos a helyi kezdeményezésekre fókuszálni, mivel sok kis lépés sokat számít, és nagyobb változásokat képes generálni. Dr. Bándi Gyula azt is beemelte köszöntőjébe, mennyire fontos a természettudományokból eredő reziliencia, vagyis a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás fogalmának értelmezése a társadalomra és az emberekre. Nem csak „keseregnünk” kell, hogy milyen rossz a környezet állapota, hanem alkalmazkodnunk is kell hozzá, illetve cselekednünk ellene. Utóbbira leginkább kisközösségi szinten van lehetőségünk.

 

A köszöntőket követően a legjobban szereplő és legtöbb energiát megtakarító közösségek összegezték azokat a tippeket, praktikákat, amelyek a leghasznosabbak voltak számukra a verseny során. A Bolygóvédők közössége a mosások számának, hőmérsékletének és intenzitásának csökkentését, illetve a szárítógép kiiktatását emelte ki, mint fontos fogyasztáscsökkentő praktika. Az ENJO csapata a fűtés letekerését és a helyes szellőztetés alkalmazását hangsúlyozta. Az Életet a Földnek képviselője pedig a bojler hőfokának alacsonyabbra állítását, és áramtalanító elosztók, kapcsolók beszerzését ajánlotta. A közösségek tagjai azt is hangsúlyozták, hogy már a rendszeres óraleolvasás is nagy segítséget jelent a tudatosabb, zöldebb életmódban.
 

A közösségek beszámolói után Vadovics Edina (GreenDependent) moderálásával egy kerekasztal beszélgetés keretében arról cseréltek eszmét a résztvevők, hogy egy kis közösség mennyi mindent képes összefogással elérni. A beszélgetés meghívott résztvevői Csollák Rita (Piliscsaba-Garancstető Érdekvédelmi Egyesület) és Lazányi Orsolya (Cargonomia) voltak, akik közösségük céljairól, módszereikről, és annak fenntartható életmódot elősegítő mivoltáról meséltek a hallgatóságnak.

A rendezvény végén a közösségek és koordinátorok értékes nyereményeket vehettek át, amelyek tovább segítenek nekik a klímabarát, zöld életmód megvalósításában. És nem maradt el az ünnepi E.ON EnergiaKözösségek torták elfogyasztása sem, amely alatt kötetlenül beszélgethettek arról, ki hogyan folytatja a munkát az EnergiaKözösségek után.
 

 
 
 

Részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről a www.energiakozossegek.hu honlapon található.

Aki kedvet kapott a részvételhez, és kipróbálná, ő hogyan tudna másokkal együtt zöldülni, energiát megtakarítani és így karbon-lábnyomát csökkenteni, még jelentkezhet klíma-koordinátornak. Információk a következő oldalon találhatóak: