Újabb lépés a gyakorlatorientált mérnökképzésért Debrecenben

2018. április 23.

 

A Debreceni Egyetem és az E.ON hosszútávú, stratégiai partnerségének keretében a tavaly átadott Képzési Központ mellett mostantól az E.ON Villamosenergetikai Kihelyezett Tanszék is kiemelkedő, gyakorlat orientált képzési és tapasztalatszerzési lehetőséget kínál a műszaki, villamosmérnöki pályára készülő fiatalok számára a térségben. Az együttműködés keretében egyúttal ötmillió forint értékű villamosenergetikai eszközkészletet adományozott az energiavállalat az egyetem Természettudományi és Technológiai Karának.

 

A vállalat és az egyetem hosszútávú együttműködésének célja a műszaki pályára készülő fiatalok magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzése. A novemberben átadott Képzési Központban, három, integrált oktatási módszerek alapján felépített programban vehetnek részt azok a fiatalok, akik a villamos szakmában szeretnének elhelyezkedni. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának duális képzésében résztvevő hallgatói, a tanulmányaikat kiegészítő, az E.ON tevékenységi körére fókuszáló, specializált gyakorlatorientált tudást kapnak: munkavédelmi, jogszabályi, technológiai, szervezeti ismeretekbe nyernek betekintést.

 

Az együttműködés most tovább bővül az E.ON Villamosenergetikai Kihelyezett Tanszék létrehozásával. Ennek keretében a kihelyezett tanszék munkatársai vállalják, hogy aktívan részt vesznek az egyetem képzésében. Az E.ON lehetőséget biztosít és szakmai irányítást ad tudományos diákköri munkák, diploma- és szakdolgozatok, valamint Phd-disszertációk készítéséhez. A megállapodó felek minden lehetőséget kihasználnak, hogy közös oktatási, kutatási pályázatokon vegyenek részt.

 

Ennek kapcsán Dr. Kun Ferenc dékán elmondta, hogy a Természettudományi és Technológiai Kar számára kiemelt jelentőségű az egyetem stratégiai célkitűzéseihez és az iparági igényekhez illeszkedő, magasszintű mérnökképzés. Ennek megvalósításához fontos, hogy a karnak aktív kapcsolata legyen az ipar olyan meghatározó vállalatával, mint az E.ON. „A cég jelenléte perspektívát ad azon hallgatóinknak, akik az E.ON-nal közös duális képzést választják, hiszen biztos munkahelyre számíthatnak a végzést követően. Ugyanakkor a kar számára is meghatározó partner az E.ON, hiszen a szerepvállalása óta jelentősen erősödött az erősáramú szakterület. A vállalat tapasztalt szakemberei mesteroktatóként tartanak speciális kurzusokat az energetika és az erősáramú hálózatok működtetésével kapcsolatban. Együttműködésünk ismét egy szintet lépett a Villamosenergetikai Kihelyezett Tanszék létrehozásával, amely kiegyensúlyozott keretet biztosít a közeljövőben tervezett közös fejlesztésekhez” – hangsúlyozta Dr. Kun Ferenc.

 

A kihelyezett tanszék létrehozása mellett az E.ON ötmillió forint értékű eszközkészletet adományozott a villamosmérnök szak hallgatóinak. Az eszközök a villamosenergetika szakirány kialakításához nyújtanak majd nagy segítséget, valamint a képzésben résztvevő oktatók kutatási munkájuk során is felhasználják majd. A felajánlott berendezések a villamosgépek (transzformátorok, motorok, generátorok) vizsgálatát, mérését, illetve ezek kutatási tevékenységeinek elvégzését szolgálják.

 

„Az energetikai ipar hatalmas kihívások előtt áll, és óriási fejlődésen fog keresztülmenni a közeljövőben. Fontos, hogy egyre innovatívabb megoldásokat és nyitott, inspiráló, ötletadó munkatársakat találjunk” – emelte ki Haraszti Judit, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Magasan képzett, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket szeretnénk munkatársaink között tudni – most és a jövőben egyaránt. Annak érdekében, hogy a legjobbakkal dolgozhassunk együtt, szeretnénk a jövő szakembereinek már a képzésénél is jelen lenni, és hozzájárulni ahhoz, hogy képességeik kibontakoztatásához minden külső feltétel a rendelkezésükre álljon. Bízunk benne, hogy az egyetem hallgatói hasznát veszik az E.ON által adományozott eszközöknek.”

 

Az E.ON nem csak az egyetemi évek alatt fektet nagy hangsúlyt a hallgatók edukációjára. A fiatal villamosmérnökök a diploma megszerzését követően bekerülhetnek az E.ON gyakornoki programjába is. A kétéves speciális képzés keretében a junior villamosmérnökök teljes értékű munkavállalóként szerződnek a vállalattal, miközben egy jól felépített képzési program mentén, az alapoktól kezdve a teljes szaktudásig, egyéni fejlesztési program során válnak a vállalat megbecsült munkavállalójává.