Ünnepi díszben a megállók

2020.12.16.

Patrónus Ház
 
 
 

 

Az E.ON Hungária Csoport ünnepi díszbe öltöztette Budapesten a Széll Kálmán téren és a Hősök terén lévő busz-, illetve a Március 15. téri villamosmegállókat, illetve a pécsi Megyeri téri buszmegállót.

 

Úgy gondoltuk, hogy ebben az évben mindannyiunknak egy kicsivel nagyobb szüksége van a karácsony meghitt hangulatára, ezért ezzel a kedves gesztussal szeretnénk ügyfeleinkre gondolva élményteli pillanatokat szerezni és hozzájárulni környezetünk ünnepi díszbe öltöztetéséhez.  

 

A megállókban karácsonyi dekoráció és hangulatos fények teremtenek ünnepi hangulatot, a várakozást pedig egy kanapé teszi kényelmesebbé. A beépített melegítőegységnek köszönhetően a várakozás perceiben az ünnepi hangulat mellett egy kis fizikai melegséget is élvezhetnek az arra járók. A megállók esténként ünnepi fényeket kapnak, a közvilágítással egy időben gyúlnak fel a karácsonyi hangulatot adó izzók. A JCDecaux Hungary-val együttműködésben elkészült megállók egészen december végéig ünnepi díszbe öltözve fogadják majd a várakozókat.

 

Hasonló meglepetésekkel készülünk jövőre is!