Adventi program támogatási pályázat

2018.10.24.


   
Idén első alkalommal új kezdeményezésként adventi programok támogatására vonatkozó pályázatot indítunk, melyre várjuk helyi közösségi programszervezők és gyermek- és családellátó intézmények jelentkezését!

 

Az ablakokban, otthonokban, utcákon és közterületeken, mindenhol fények gyúlnak az adventi időszakban, és ahogyan ezeket a helyeket, úgy a szívünket is szépen lassan felkészítjük, ünneplőbe öltöztetjük a karácsonyi készülődés, az ünnepeket megelőző időszak idején.

 

Hogy ezt az időszakot minél többek számára örömtelivé varázsoljuk, pályázati úton elnyerhető támogatási keretet hoztunk létre a szolgáltatási területeinken lévő települések programszervezői és a helyi gyermekotthonok, gyermek- és családellátó intézmények számára, adventi élményprogramok megvalósítására vonatkozóan.

 

Milyen programokkal lehet pályázni?

 

Programszervezők által:

  • Helyi közösségi adventi rendezvények, mint például ünnepváró programok, karácsonyi koncertek, vásárok, közösségi kézműves foglalkozások.

Gyermekotthonok, gyermek- és családellátó intézmények által:

  • Gyermeknek és családoknak rendezett adventi programok, közösségi foglalkozások, közös ünnepvárásnak teret adó programok.

 

A nyertes pályázók az anyagi támogatás mellett, a fenntarthatóság jegyében egy ünnepi díszekkel és fényekkel feldíszített földlabdás, fenyőfát is kapnak tőlünk ajándékba.

 

Hogyan tudnak pályázni a támogatásunkra?

 

Kérjük, ha pályázni szeretne, akkor az innen letölthető Pályázati adatlapot töltse ki és küldje vissza a szponzor@eon.hu e-mail címre. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a következőt: „Adventi pályázat” illetve a Pályázó szervezet nevét.
 

A pályázati időszak időtartama: 2018. október 24. - 2018. november 15.

 

Az egy projektre eső támogatási, szponzorációs összeg felső határa 500.000 Ft.

Kérjük, hogy vegyék figyelembe, hogy egyéni pályázatot szabályaink szerint nem támogatunk.


Minden, a szponzor@eon.hu e-mail címre benyújtott pályázatot feldolgozunk, és az E.ON CR stratégia szempontjai alapján az Adományozási Bizottságunk kiválasztja a támogatandó kezdeményezéseket 2018. november 20-án. A pályázókat ezután azonnal kiértesítjük a döntés eredményéről.   


Pályázati email címünk: szponzor@eon.hu